A 10 legegészségesebb étel, amit nem eszünk
Ami egészséges, az általában drága, nehezen beszerezhető, vagy még csak nem is hallottunk róla - gondolná az ember, de ez nem egészen igaz. Most megtudhatjuk, mi az, ami karnyújtásnyira van tőlünk, mégis csak nagyritkán kerül a tányérunkra.
A neves táplálkozás szakértő és író Jonny Bowden már több hosszú listát állított össze arról, hogy mik azok a kiemelkedően egészséges ételek, amiket naponta fogyasztanunk kellene, mégsem tesszük. Néhány dolog a kedvencei közül – mint például a portuláka, guava vagy a goji bogyó – szinte beszerezhetetlen még a hipermarketeben is, nemhogy a sarki közértben. Ezért a New York Times újságírója megkérte Dr. Bowdent, a "150 legegészségesebb étel a világon" című könyv íróját, hogy állítson össze egy olyan listát, mely olyan egészséges és létfontosságú ételeket tartalmaz, melyekhez viszonylag könnyen hozzá lehet jutni. Ezeket mutatjuk be most mi is:
Cékla: A céklára úgy kell gondolnunk, mint a vörös spenótra - tele van folsavval (B9 vitamin) és természetes pigmentekkel, melyek segítenek megelőzni a rák kialakulását.
Hogyan fogyasszuk? Nyersen (salátába reszelve), mivel mint sok más zöldség és gyümölcs, hő hatására a cékla is elveszíti magas antioxidáns tartalmának nagy részét.
Káposzta: Tápláló és egészségvédő anyagokban gazdag, és egy olyan - viszonylag ritka - szerves kénvegyületben is, mely serkenti a rák legyőzésében nagy szerepet játszó enzimek termelését.
Hogyan fogyasszuk? Csináljunk egy jó csípős kínai káposztasalátát (természetesen a hagyományos magyar káposztasaláta is remek választás) vagy tegyük házi készítésű hamburgerbe, szendvicsbe.
Mángold: Ez a leveles zöldség tele van karotinnal, amely segít megvédeni a szemet az öregedéstől. Hazánkban nehezebben beszerezhető ez a növény, de nagyobb hipermarketek polcain biztos megtaláljuk.
Hogyan fogyasszuk? Tépkedjük össze és dobjuk pár pillanatra felhevített olíva olajba.
Fahéj: Segít kordában tartani a vércukor és a koleszterin szintet.
Hogyan fogyasszuk? Szórjuk a kávé tetejére vagy ízesítsük vele a reggeli müzlit.
Gránátalmalé: Kutatások szerint csökkenti a vérnyomást és nem kevés antioxidánst tartalmaz.
Hogyan fogyasszuk? Csak igyuk a reggeli narancslé mellé, vagy akár helyett.
Aszalt szilva: Antioxidánsokban gazdag és segíti az emésztést.
Hogyan fogyasszuk? Tekerjük érlelt sonkába (nem fogyókúrázók baconbe is tölthetik) és rakjuk be pár percre a sütőbe.
Tökmag: A tök legtáplálóbb része, melyben rengeteg magnézium és ásványi anyag található. Fogyasztása férfiaknak fokozottan ajánlott, mivel segít megelőzni a prosztata gondokat.
Hogyan fogyasszuk? Nassként vagy salátára szórva.
Kurkuma: Gyulladáscsökkentő és segít megelőzni a rák kialakulását.
Hogyan fogyasszuk? Ízesítsük vele a reggeli rántottát, de szinte bármilyen párolt zöldséghez jól passzol.
Fagyasztott áfonya: Bár a fagyasztás során a tápanyagok egy része lebomlik, a fagyasztott áfonya mégis nagyon jó választás, hiszen egész évben elérhető és nem romlik meg. Az áfonyában lévő anyagok segítik a friss memória megőrzését.
Hogyan fogyasszuk? Keverjük össze joghurttal vagy öntsünk rá egy kis (csokis vagy vaníliás) tejet és szórjuk meg őrölt mandulával.
Konzerv szardínia: Magas omega3 és kalcium tartalma mellett a vas, magnézium, foszfor, cink, mangán és a B vitamin különféle fajtái is megtalálhatóak benne.
Hogyan fogyasszuk? Mindenképpen olyan szardínia konzervet válasszunk, melyben a halakat olíva olajban vagy saját levükben tették el. Ehetjük magában, salátába keverve, pirítóssal vagy egy kis mustárral, borssal, citromlével és hagymával kikeverve remek szendvicskrémet készíthetünk belőle.
-
Angliában már személyit kérnek, ha teáskanalat akarunk venni »
-
Gigászi figura pancsol az elhagyott párizsi uszoda betonteknőjében »
Forradalmi újítás a hajátültetésben! (x)
Ahol már nincs remény a hajhagymák újraélesztésére ott manapság már nem csak mágusok és varázslók vehetik fel a küzdelmet. Tovább »

Hozzászólások (35) , melyek közül a legfrissebbek:
A napokban találtam egy üzletben gránátalma ivólevet,de a
kasszánál, fizetéskor, majd el ájúltam. Ára (1-liter)
1800.-Ft. lett vólna.
És a fokhagymát akkor már nem is említem :))
Konzerv szardínia helyett meg aki Omega 3-ra vágyik, az megtalálja bármilyen lenmagból kinyert készítményben. A legnagyobb Omega 3 raktározó a Földön.
na ezt vajon hogy szedte össze a top10-be? Persze, hogy egészséges, de még néhány 10 biztos akad hasonló (jó magyar gyümölcsök pl.)
Nem olvastam a korábbi hozzászólásokat, de van egy egészséges receptem:
1 kg savanyúkáposzta
5 közepes, főtt cékla kockákra vágva
1 nagy lilahagyma karikákra vágva
Ezeket összekeverjük és leöntjük olivaolajjal vagy valamilyen hidegen préselt olajjal
és ennyi. Nagyon finom húsételekhez savanyúságnak.
Este meg is csinálom.
Ezeken kívül a sárgarépa is nagyon egésséges meg a fekete retek
Egészségesebben étkezem, mint gondoltam volna.
Csak a gránát almáról kellene lemondanom (rekord-alacsony vérnyomás).
mennyikellafahejbol
(még a végén kiderül, hogy csak egy ember nem eszi meg ezeket a finomságokat):)) (viccnek szántam, még mielőtt vki felháborodna)
Szia Hun! Igazad van! Valójában nem is arra a zabpehelyre gondoltam , ami natúr. Elismerem az tényleg nem árt! Az ízesített változatokra gondoltam, vagyis az a sok ízfokozó meg ami még benne van. Bár ezek a felesleges dolgok sajnos nagyon sok mindenben benne vannak. Bár ezen is lehet vitatkozni: felesleges vagy sem..?
A legegyszerűbben ehető a nyers cékla, ha közvetlen fogyasztása előtt levágjuk a héját, és simán vékony szeletekre vágva fogyasztjuk. Mivel rengeteg benne a víz, hamar kiszárad, ezért én mindig csak az aktuális adagot szeletelem fel, de,ha egyben megmarad, utána egy nagyon vékony részt levágva, alatta megint szép, világos, ízletes
zöldséget találunk. Kimondottan finom, édeskés, télen a káposztával együtt a legtovább elálló, egyszerű, és olcsó vitaminforrás. Évek óta esszük, javaslom hűvösben tartani, de ne hűtőgépben, ha lehet.....
A céklát reszelve ,mas zoldseggel osszekeverve lehet nyersen is fogyasztani.
cékla nyersen: házi kéziaprítóban amilyen apróra lehet darabolom, a bio változatot, jól megmosva, héjastól (kb. 400 Ft kilója, és ez kb. 10 apró cékla). bio almával ugyanígy elbánok, majd kancsóban egy cékla, két alma és víz (szűrt, kezelt vagy bármilyen) kíséretében a rúdmixerrel iható sűrűségű levet készítek belőle.
Hiányolom a felsorolásból: 1.a zabpelyhet és 2.a hajdinakását.
Mirjam-mal ellentétben a megfőzött zabpehely tejjel felöntve, felforralva és ízlés szerint izesítve élvezettel fogyasztható.
A hajdinát önállóan tejjel, vagy garnírungként a legtöbb húsételhez lehet fogyasztani,szintén igen izletes és rendkívül hasznos méregtelenítő étel.
Mindkettő könnyen beszerezhető!
oh, kedves Losonczi úr, pompásan:) mi le szoktuk vágni a héját, aztán nagylyukú reszelővel vagy késsel aprózzuk és gyömbérrel, borssal, balzsamecettel, olivával, sóval ízesítjük. elsőre fura lehet, de nagyon finom. szintén remek sütőben megsütve, mondjuk krumplival együtt. kevesebb marad benne a vitamin, de a héja miatt talán valamivel mégis több.
hogy lehet a céklát nyersen megenni?
Hozzászólás Hun-hoz. A zabpehely reggeli fogyasztásáról én is a legjobbakat írhatom. Súlyos vastagbélgyulladásból segített rendbejönni oly módon, hogy az első napokban megszűrten csak a levét fogyasztottam nem csekély undorral. Pár nap elteltével a 10 perces főzést követően banánnal, mandarinnal, yoghurttal ízesítve készítettem és mára az ellenérzéseimtől is megszabadultam mi több megkedveltem. Szenvedélyes kávés vagyok, zabpehellyel alapozva nem kell lemondanom a kávéról sem.
Miért kell mángoldot ajánlani? Mert a magadfajta "tudós" nem tudja, hogy pont olyan egyszerű termeszteni, mint a répát.
Ugyanez a helyzet a kiwivel és a kákival is, bármelyik megél Magyarországon, dús termést hozva, mégis az olaszoktól veszi a korlátolt magyar.
A kertemben vagy 60 fajta zöldség terem, már nem is számolom, s egész évben egzotikusnak hitt vagy épp kihaltnak hitt régi fajtájú zöldségeket fogyasztunk.
Sznobok vagyunk? Persze, mert nem kell a külföldi multiszar.
Évek óta ültetek mángoldot. Kipróbáltam több fajtát. Nagyon egyszerűen nevelhető. Igénytelen, és hatalmas hozamra képes növény. Nem igazán értem, miért nem terjedt el nálunk, amikor a kertészeti boltokban mindig kapható mángold mag...
flash olvasás értésből ötös:)
Én a cikket úgy értelmeztem, hogy itt pont az volt a lényeg, hogy 10 olyan ételt soroljanak fel,amiket nem szokás túl gyakran enni.Hogy tudjuk hogy ilyen is van,ilyet is érdemes enni.Nem hiszem hogy az volt a lényege hogy ne répát együnk,stb.
Egy kis kiigazítás Chrissy77-nek:
A zabpehely egyike a szuperételeknek magas beltartalmi értéke, magas élelmi rost tartalma, és alacsony GI.-je miatt nagyon ajánlott reggelire. Tejjel, egy kanál mézzel, fahéjjal megszórva tartalmas és egészséges indítása egy napnak!
Viszont a csipsz & kóla tényleg nem való fejlődő szervezetnek (sem).
Szép napot!
Miért kell mángoldot ajánlani felénk, ahol a sárgarépa gyakoribb és olcsóbb mint a többi zöldség, karotin tartalma pedig magasabb az egzotikus sznob ajánlatnál!?
A többiről: sok tájékozatlan "bio- és antioxidáns hívő" szopja be...
Egyetértek az előttem szólókkal, és hosszant sorolhatnánk még, milyen ételek, növények hiányoznak, vagy hiányozhatnak sok ember étrendjéből. (fekete retek, sütőtök, birs, ezeknek most van szezonja) De abban úgy látom a sorok között mindenki egyet ért, hogy ne a készételt, a gyorsételt, vagy a nagyáruházak által kínált, sokszor ismeretlen összetételű, és néha szerintem emberi fogyasztásra alkalmatlan ételt fogyasszuk (pl. T…-s virsli) Mondjuk én is vidéken nőttem fel. :)
A főtt rizst is fel lehet dobni egy kis kurkumával. Kellenes az íze, és szép aranysárga lesz tőle.
A zabpehely egészséges, nem?
"10 legegészségesebb étel, amit nem eszünk" Kikérem magamnak. Én szoktam enni, nem is keveset ezekből. Emellett a lila hagyma és társait is rendszeresen eszem, és a gyerekeim (3, 8 év) is rendszeresen eszik!!!! (és nem tudják mi az a csipsz, meg a zabpehely meg a kóla...)További szép napot. Egyetek mértékkel:)
Hát ja. Kövér porcsin nagyhatalom. Nézd meg a terebess-t ott mindig vannak gyógynövényes receptek, használhatók is (lényegtelen, hogy az ott feltüntetett gyógynövények 2/3-át gyomtanórán vesszük :):):)
A mángold meg hogy nincs itthon? Hajjajjj. Vagy csak én nőttem föl vidéken? :D
Hasonlóan kimaradt: hagyma, fokhagyma, zeller
ez nem (fő)étel, hanem köret. Azt vártam, hogy írnak valami rendes, de egészséges kaját, erre írnak zöldséget. Ezzel max. a csajok laknak jól. Már megint a bulvármédia. Mondjon valaki olyan zöldséget, ami nem egészséges bakker.
"A 10 legegészségesebb étel, MELYEKET nem eszünk" de inkább: "10 ritkán fogyasztott nagyon egészséges étel"
Ha az a bizonyos portuláka a Portuláka oleraceae tudományos névre hallgat, nos hát ebből Magyarország export nagyhatalom lehetne!!! Apropó a felhasználásához jó recepteket nem tud valaki?
Üdv: Pali
Sajnálom, hogy kimaradt a nyers sárgarépa, paprika, paradicsom, petrezselyem zölje, mediterrán zeller-szár...
cikória, (nyersen, főzőcske nélkül...) Nyers oliva bogyó.
Béla
A kurkumát sokat használom, ez az indiai sáfrány.
Általában használom a felsoroltakat, kivétel volt -eddig- a kurkuma.De nagyon jónak találom, hogy erről szót ejtettek.
habiztike@gmail.com
Remek összeállítás. Valóban ezen termékekhez könnyen hozzájuthatunk.Igaz a konzerv szardíniára nem gondoltam , mint egyik legegészségesebb ételre, de ezután már másképp fogok vélekedni róla.
Imre