A világ legszörnyűbb menyasszonyi ruhái - fotó, videó
Az esküvő elvileg életünk legszebb napja, de nem mindenkinek sikerül ehhez kiválasztani a megfelelő ruhát. A neten keringő menyasszonyi ruha fotók és videók küzül a legborzalmasabbak következnek.
Mivel a menyasszonyi ruha nem csak az ara számára szimbólum és önmegvalósítási lehetőség, hanem a divattervezőknek is, számtalan furcsa, ijesztő, kényelmetlen darabot találhatunk a különböző kollekciókban, de szerintünk ezeket úgysem veszi fel soha senki, a kifutó után készíthetnek belőle párnahuzatot mondjuk, akkor legalább hasznosul.
A valóban viselt menyasszonyi ruhák között is találunk azonban elképesztő ízléstelenségről tanúskodó példányokat, amelyek ugyan valóban emlékezetessé teszik a nagy napot, de kérdés, hogy tényleg pont ez a fajta hírnév volt-e a cél.
Első darabunk alulról derékig tulajdonképpen még rendben is lehetne, de aztán következik a mellvonal, amikor elszabadul a pokol, hogy egy klasszikus szavaival éljünk.
Az előző ruhában az a legmegdöbbentőbb, hogy akadt, aki szerint igenis jó ötlet volt egy pusztán mellbimbót takaró holmiban az oltár elé állni és lemásolta ezt a förtelmet. Einsteinnek láthatóan mindenben igaza volt.
Az elől rövid, hátul hosszú (egyébként érthetetlen okokból ismét trendinek számító) ruhák divatját Stephanie Seymournak köszönhetjük, ő viselt ilyet abban a bizonyos Guns & Roses videóklipben. Később egyébként megkapta megérdemelt büntetését, de az alábbi képen szereplő változat a szőke loknikkal minden elképzelést felülmúl.
Vannak akik nem tudnak betelni saját testük szépségével és úgy érzik, minden vendég csak örülhet, ha megosztja velük a nagy napon, de szerintünk egy tornadresszre hasonlító menyasszonyi ruha a fátyoltól és a fodroktól sem válik ünnepivé.
Utolsó fotónkon emlékeink szerint egy brit cigány lakodalom menyasszonya látható, aki szintén szerette volna megmutatni, mije is van neki. Hát ízlése, az biztosan nem, de azért reméljük, boldog lett a frigy.
A brit vándorcigányok esküvői szokásai annyira lenyűgözik egyébként a többségi társadalmat, hogy még külön dokumentumfilm is készült róluk. A videón látható ruhák alapján Glinda az Ózból elmehet zabot hegyezni, pedig eddig azt hittük, az ő mesebeli viselete volt a habcsókok csúcsa. Tévedtünk, nem is kicsit.
A cikkben látható fotók forrása az évek folyamán elveszett, ezért nem tudtuk jelezni a szerzői jogokat.
-
Mi ellen védenek valójában a zebrák csíkjai? »
-
Egész Amszterdamból egy nagy korcsolyapálya lett (fotók) »

Hozzászólások (4)
Akkor is ennyire tetszenének vajon a férfiaknak a ruhák ha az ő menyasszonyuk tárná elő bájait benne?
A "tornadressznek" pedig én sem mondanék nemet! Miért baj az ha az esküvőn minden férfi "izagatott" egy kicsit? :-D
hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű
"Csodálatos" ez a dinnyevásár!