A legjobb ruhák a Golden Globe-on - rengeteg nagy fotóval
A Golden Globe az egyik legfontosabb filmes eseménynek számít, annak ellenére, hogy a díj értékét újra és újra megkérdőjelezik. De legalább a vörös szőnyeg divat felvonulása megfelelő színvonalú, ha már a filmek nem mindig.
Bár a jelöltek és díjazottak között is voltak kedvenceink (Chris Colfer, hurrá!), azért a ruhák is fontosak voltak. Ki is válogattuk a szerintünk legjobbakat. Idén végre nem kellett csalódnunk, akadtak merész választások bőven, melyeknek egy része sikerhez is vezetett.
Ez a ruha egy igazán drámai kreáció, minket az Elfújta a szél jelmezeire emlézetet, azonban az érdekes anyagválasztás és a gyönyörű szín segítségével sikerült elkerülni az elavult hatást.
Tina Fey stylistja szerintünk az egyik legjobb Hollywoodban, mindig érdekes, de előnyös és klasszikus darabokat választ.
A kék és a zöld sokszor fordult elő a vörös szőnyegen idén, Mandy Moore balerinaruháját Monique Lhullier tervezte, aki romantikus stílusáról híres, nem véletlenül.
A fiatal tévésztár szereti Oscar de la Renta ütősebb darabjait, most is kedvenc tervezője kollekciójából választott, majdnem sikerült is elterelnie a figyelmet törpe mivoltáról. (Igaza van kommentelő olvasónknak, ez a megjegyzés csúnya és ostoba dolog volt, Lea Michele pont a magasságáról nem tehet. Visszavonva.)
Lehet, hogy ezzel sokan nem fognak egyet érteni, mert hogy nem elég feltűnő, de ez a Burberry ruha szerintünk egészen gyönyörű, a negyvenes évek eleganciáját ötvözi Jane Austen korának divatjával.
Az év egyik legjobb filmjének (The Kids Are All Right, nálunk sajnos még nem mutatták be, de már írtunk róla nagy sikerrel, kattintson, ha érdekli) két főszereplője szeret nem szokványosan öltözni, amit mi mindig értékelünk. Annette Bening a nagy visszatérő Tom Ford egy ruháját viseli, Julianne Moore pedig a védjegyévé vált Lanvint.
A Glee – Sztárok leszünk! pom-pom lánya talán egy kicsit túl sokszor veszi elő ezt a klasszikus stílust, de tagadhatatlan, hogy nagyon jól áll neki.
A Dr. House sztárja szintén balerinának öltözött, bár a cipő már annyira nem illik a képbe.
Mindenki ünnepel, amikor Angelina Jolie végre a fekete helyett valami igazi színt vesz fel, ez az élénk zöld pedig egészen csodálatosan áll neki. Pedig Versace.
Julianna Marguiles nem csak a Férjem védelmében című sorozatban a kedvencünk, hanem letisztult, érett stílusát is nagyon kedveljük, most vintage Yves Saint Laurent-t viselt.
A Mad Men - Reklámőrültek színésznője főleg vörös hajáról és feltűnő testéről híres, most sikerült egy olyan ruhát választania, ami mindkettőt tökéletesen kihangsúlyozza.
Ez az Armani ruha egy egészen kicsit közönséges, de még pont nem esik túlzásba, a nyitott hát pedig – annak ellenére, hogy kezd elcsépeltté válni – még szexibbé teszi.
Hailee Steinfeld a Coen testvérek új filmje, a True Grit igen ifjú főszereplője, aki stílszerűen egy fiatal tervező, Prabal Gurung kreációját viselte.
Ennél tökéletesebb árnyalatot és szabást el sem tudnánk képzelni Amy Adams haj- és bőrszínéhez, csodálatos választás.
Jane Lynch, a Glee szadista hajlamú edzője és felesége mindketten jól választottak, a ruhák pont a koruknak és alkatuknak megfelelőek.
-
Candice Swanepoel felül semmiben a GQ magazin legújabb számában »
-
Ahol a madár is jár - sétálj fel a fák fölé! »
FREYWILLE - Tavaszi újjászületés (x)
A természetben már minden várja a tavaszt, az újjászületést: a növények és az állatok éhesek a napsugarakra, és új... Tovább »
Hozzászólások (5)
Szerintem Julianne Moore ruhája katasztrofális, béna a szabása, és a szín sem illik a bőréhez, Julianna Mergulies-é pedig olyan, mintha egy lepedőt kötött volna a derekára, ha kicsit hosszabb lenne a felső rész, sokkal jobb lenne.
A többi tetszik.
Kedves Rita, önnek teljesen igaza van, elnézést kérünk az ostobaságunkért.
Káprázatos ruhaköltemények ,csodálatos női idomok.Hát igen ilyen a művész világ.
kedves Luca remélem a te gyereked is törpe lesz. az ilyen megjegyzések igazán sértőek , a magyar nők között is sok az ALACSONY termetű 160 centis de eettől még senki se törpe
Egy kicsit sok kommentár jutott eszembe, ezért inkább kitettem a blogomba :)
http://androidus.freeblog.hu/archives/2011/01/18/Holgy-olvasoim_kedveert/