Life & Style

2010. július. 29., csütörtök
Névnap: Márta, Márti, Flóra




Elfelejtett jelszó

Archívum : Stílus & trend

A legjobb termékek festett hajra

A drasztikus hajszínváltoztatás nagy lépés, karbantartása pedig folyamatos munka. A cél érdekében feláldoztuk magunkat a szépségápolás oltárán, és kipróbáltunk számtalan terméket, hogy megtudjuk mi az, ami tényleg működik.

Autómosás egy autó áráért

Aki minimálisan is szereti autóját, nem az IMO mosóban kívánja ápolni néhány száz forintért, inkább elviszi egy kézibe, de talán 2,4 millió forintot fizetni ezért erős túlzásnak tűnik. Gurcharn Sahota ennyiért árulja szolgáltatását és munkája is akad bőven.


Milyen alapozót használjunk nyáron? Kipróbáltuk a legjobbakat

Nyáron mindig bajban vagyunk a sminkkel. Egyrészt folyton folyik rólunk a víz, fénylik a bőrünk, másrészt jogosan tartunk attól, hogy az alapozó nem védi meg arcbőrünket a naptól. Cikkünkben sminkmester szakértőnk segítségével bemutatjuk, milyen típusú alapozókat érdemes választanunk, és hogyan használjuk őket.

15 millió forintot ér a tengerben talált pezsgő palackja

Azoknak a svéd búvároknak sem kell aggódniuk nyugdíjuk miatt, akik pezsgősüvegeket találtak egy elsüllyedt hajó roncsai között. A Svédország és Finnország közti vizekben ugyanis a világ talán legöregebb, egyben pedig legfinomabb pezsgőjére bukkantak.


Luxus design állatos pornóval - fotó, videó

Meglehetősen furcsak dolgokat hozott össze Isabella Rossellini a Bulgari kedvéért: a színésznő egy olyan táskakollekciót tervezett, amely kívülről a márkától megszokott luxus, belülről viszont állatos pornó.

Nőiesednek vagy csak szépülnek a férfiak?

Odafigyelnek a legfrissebb divattrendekre, kozmetikai kezelésekre járnak és többet készülődnek a hölgyeknél: ez a kép rajzolódik ki a modern férfiról, akire egyre nagyobb figyelmet fordítanak a divatmárkák és a tervezők is. Magyarországon egyelőre csak a kezdeti jelek tapasztalhatóak.


Zombik, fodrok és magyarok a berlini divathéten - nagy fotók

Július 7. és 11. között német és nemzetközi divattervezők bemutatták Berlinben a 2011-es tavaszi-nyári kollekcióikat a Mercedes-Benz Fashion Week keretében. A kollekciók annyira változatosak voltak, hogy az egyiken még zombik is feltűntek.

A legszexibb fürdőruhák nagy mellekhez - fotókkal

Előző, bikinis összeállításunkat hatalmas érdeklődés kísérte, kaptunk egy kis kritikát is, ezért most következzenek olyan fürdőruhák, amelyekben a teltebb hölgyek is jól mutatnak.


 

Röviden

Új Elvis lemez jelenik meg

Különleges album jelenik meg ősszel...

Doktor House blues énekes lesz

Blues albumot készít Hugh Laurie, a...

Már a Flickr oldalán is jelen van a brit királyi család

A brit királyi családról készült ri...

Horoszkóp