Life & Style

2010. július. 29., csütörtök
Névnap: Márta, Márti, Flóra




Elfelejtett jelszó

Betűméret: betűméret növelés betűméret csökkentés

Címlap  Stílus & trend


Gerillaétterem a saját lakásunkban


A vendégek ülnek az étteremben és tudják, hol alszik a szakács. Azt is tudják, hogy néz ki a fürdőszobája, milyen könyvek hevernek az éjjeliszekrényén, és hogy az illemhelyen egy műanyag Madonna villog.

A vendégek egy londoni "underground" étteremben vannak, ahol magánemberek főznek otthon idegeneknek. Egészen titokban, egy kicsit a törvényen túl, és mindenekelőtt előre bejelentve. A brit fővárosban már több mint tíz ilyen "pop-up" étterem működik, és egyre több nyílik.
   
Az ötlet nem teljesen új és a kubai magánéttermekre, a paladarokra emlékeztet. Az üzleti elgondolás főként a gazdasági válságban bizonyult nyerőnek Londonban, de nem csak ott. A német fővárosban, Berlinben is feltűnnek itt-ott titkos helyek, ahol jókat lehet enni-inni.

Válság idején otthon is lehet éttermünk

Az egyik londoni gerillaszakács Arno Maasdorp. A 40 éves férfi hetente kétszer étteremmé alakítja Brixton városrészben lévő lakását. Minden alkalommal 16 vendégnek főz ötfogásos menüt minikonyhájában. Nem olyan egyszerű étkeket azonban, mint a bolognai spagetti, hanem maga sütötte kenyeret, gnocchit chilis gombával, tengeri süllőt kagylómártással és körtés süteményt sós karamellel. "Londonban sok étterem drága és rossz. Másokkal is meg akartam osztani a főzőszenvedélyemet" - mondja Maasdorp, aki "ételstylistként" a helyes megvilágításba helyezi az étkezést.
   
Huszonöt fontba, körülbelül 7724 forintba kerül a legolcsóbb vacsora a Saltoun Supper Clubban - ilyen minőséghez ilyen potom pénzért a brit metropoliszban általában nem lehet hozzájutni. Természetesen nem egészen törvényes, de Maasdorpnak nincs gondja a hatóságokkal, éttermét klubnak hívja, a fizetés "adomány" és a vendégek maguk hozzák az alkoholt.
   
Egy másik londoni "földalatti" vendéglőben, ahol az El Bulli spanyol szuperétterem volt szakácsa a tulajdonos, egy vacsora ára 20 és 100 font (6182 és 30 910 forint) között mozog. Más alternatív vendéglátási módszerek is teret hódítanak: Vauxhall városrész egyik házában minden nap más szakács áll a tűzhely mögé, és az épület mögött termesztett hozzávalókból főz.
   
Mindenesetre a vendégsereg mindenhol lelkesnek tűnik. "Még ezekben a nehéz időkben is van olyan üzlet, amely virágzik, az embereknek egyszerűen nincs pénze drága éttermekre. Itt ráadásul minden sokkal bensőségesebb, mint egy jellegtelen láncétteremben" - mondta Carrie-Anne Brackstone, aki három barátjával falatozik a Saltoun Supper Clubban. Az egyetlen hátrány: csak nagy nehézségek árán lehet bejutni vacsorázni. A gerillaéttermekben hónapokkal előre lefoglalják a helyeket.




KÖVETKEZŐ CIKKÜNK: Hogyan vetkőztessünk le egy férfit egy egérrel? - fotó, videó


Ajánljuk még:

Nőiesednek vagy csak szépülnek a férfiak?

Odafigyelnek a legfrissebb divattrendekre, kozmetikai kezelésekre járnak és többet készülődnek a hölgyeknél: ez a kép rajzolódik ki a modern férfiról, akire egyre nagyobb figyelmet fordítanak a divatmárkák és a tervezők is. Magyarországon egyelőre csak a kezdeti jelek tapasztalhatóak.

Ha végre itt a nyár – milyen napvédőt használjunk?

Abban már majdnem mindenki egyetért, hogy a nap ellen védekezni muszáj, inkább csak az a kérdés, hogyan tegyük. Körülnéztünk a legdrágábbtól a legolcsóbbig és bemutatjuk, hogy mi a különbség a jelenleg kapható napvédők között.

A kutya, aki szerelmes a delfinekbe

A kutya az ember barátja évezredek óta. Követ, kísér, véd minket, elkápráztat okosságával, hűségével. A következő igaz történetből azonban kiderül, hogy a kutya nem csak az ember, hanem a delfin barátja is.

Röviden

Új Elvis lemez jelenik meg

Különleges album jelenik meg ősszel...

Doktor House blues énekes lesz

Blues albumot készít Hugh Laurie, a...

Már a Flickr oldalán is jelen van a brit királyi család

A brit királyi családról készült ri...

Horoszkóp