Life & Style

2010. július. 29., csütörtök
Névnap: Márta, Márti, Flóra




Elfelejtett jelszó

Betűméret: betűméret növelés betűméret csökkentés

Címlap  Stílus & trend


Meztelenre vetkőzött a kövér szupermodell - fotó


A Love magazin sokak által kritizált címlapja után most felkerültek az internetre a nyolc szupermodell sorozatai is, némelyikük alaposan levetkőzött. Lara Stone, a "kövér" sztár is mindent megmutatott szégyenkezés nélkül.

A múlt héten nagy vihart kavart a Love magazin címlapja, amelyen nyolc szupermodell volt látható ugyanabban a pózban, meztelenül, némi takarással a kényesebb helyeken. Sokan azért hördültek fel, mert milyen szépek, mások a lap főszerkesztőjének nyilatkozata miatt dühöngtek, amelyben azt állította, hogy a nyolc sztárlánnyal a női test különbözéségét kívánták illusztrálni. Mivel azonban a hölgyek méretei között, munkájukból adódóan minimális az eltérés, ezért olyan nagy különbséget mi sem találtunk közöttük.

A címlapfotók után most megérkeztek a netre a teljes sorozatok, amelyek jóval sokkolóbbak az eddig nyilvánosságra került képeknél. A nyolc lányból jó néhány ugyanis tökéletesen levetkőzött. Ez mondjuk Kate Moss vagy a kicsit szemérmesebb Naomi Campbell esetében semmi újdonságot sem jelent, hiszen csak az nem látta még a testük minden részletét, aki nem akarta. Az új generáció egyik fontos képviselőjére, Lara Stone-ra azonban eddig még nem volt jellemző a teljes kitárulkozás és a ő esetében akár terápiás vetkőzésről is szó lehet. Stone-t ugyanis sokan csak a "kövér" lányként emlegették, ami természetesen a legkevésbé sem jellemző a lányra, pusztán azzal érdemelte ki ezt a kedves gúnynevet, hogy méretes kebleket és csípőt növesztett magára az átlag modellel szemben. Stone, saját bevallása szerint részben emiatt lett alkohol- és gyógyszerfüggő, már több elvonón is részt vett és számtalan interjúban panaszkodott az őt ért megaláztatásokról és diszkriminációról.

Talán némi vígaszt jelenthet számára, hogy Marc Jacobs őt választotta ki az új Louis Vuitton kampány arcának, ami mindig egy fajta rangot jelent. És persze bizonyára a Love magazinban megjelent képek után is a fél világ azt bizonygatja neki, hogy egyáltalán nem kövér, sőt. Kérdés, hogy ez elég-e.

További képek az egotastic.com oldalán láthatóak, némelyik sokak számára pornográfnak tűnhet, ezért óvatosan a klikkeléssel.

FOTÓ: egotastic.com



Kapcsolódó címkék:

meztelen,

kövér,

szupermodell


KÖVETKEZŐ CIKKÜNK: Valentin napra nagyobb melleket?



hozzászólás 14

HOZZÁSZÓLÁSOK:


Orsolya 2010.02.18. - 22:37)
Kover????? A kovetkezo cikk meg az "anorexiasokrol" szolna?!?! Ertheto, hogy sokkolo cimek kellenek, de nem artana elobb kicsit gondolkodni...ha van ra lehetoseg...a kedves "szerkesztonek"!


Nobre 2010.02.09. - 20:49)
Gyönyörű formás testű lányokat látok, de kövéreket sehol.
Persze ha valakinek az anorexiás csontkollekciók tetszenek, hát egészségére és meg is érdemli....


kadarm 2010.02.09. - 16:16)
de bizony szétnyitják és van betekintés a nemi szervükre, ezért írtuk, hogy óvatosan


eddiboy 2010.02.09. - 15:17)
Mi tűnhet pornográfnak sokaknak ezekben a képekben? Hacsak a meztelen női testet nem tarják sokan annak. Még csak a lábát sem nyitja szét egyik sem!


ga-bika 2010.02.09. - 14:17)
Ha megnézzük a modeleket,azok szinte kivétel nélkül 180 magasak és 5o kilósak.Ez a trend.Ezek mellett ez a szép hölgy valóban "kövér"

Korábbi hozzászólások

ITT SZÓLHAT HOZZÁ:

Még ennyit írhat:
1000 karakter

*kötelező megadni


Ellenőrző kód

Ajánljuk még:

Az edzőteremben vagy a szabadban jobb a mozgás?

Semmi sem versenyezhet egy csodálatos szabadtéri futással, a füvön megcsillanó napfénnyel, talán csak egy légkondicionált edzőterem és egy előmelegített törölköző. De tényleg melyik is a jobb: a gyöngyöző harmat vagy a gyöngyöző jakuzzi?

A legjobb termékek festett hajra

A drasztikus hajszínváltoztatás nagy lépés, karbantartása pedig folyamatos munka. A cél érdekében feláldoztuk magunkat a szépségápolás oltárán, és kipróbáltunk számtalan terméket, hogy megtudjuk mi az, ami tényleg működik.

A kutya, aki szerelmes a delfinekbe

A kutya az ember barátja évezredek óta. Követ, kísér, véd minket, elkápráztat okosságával, hűségével. A következő igaz történetből azonban kiderül, hogy a kutya nem csak az ember, hanem a delfin barátja is.

Röviden

Új Elvis lemez jelenik meg

Különleges album jelenik meg ősszel...

Doktor House blues énekes lesz

Blues albumot készít Hugh Laurie, a...

Már a Flickr oldalán is jelen van a brit királyi család

A brit királyi családról készült ri...

Horoszkóp