Betiltották a pucérságot és a bébi oroszlánokat - fotók
Velencében betiltották egy luxusmárka táskájának köztéri hirdetését, mert úgy érezték, nem megfelelő látványt nyújt a Szent Márk térre látogató olaszoknak és a turistáknak.
"Nem megfelelő" - ezzel a felkiáltással tiltották be az olasz hatóságok a Bulgari nevű luxusmárka őszi-téli táska kollekciójának óriásplakát hirdetését, amelyet a Szent Márk téren terveztek elhelyezni. Az itáliai cenzorok Julianne Moore-tól vadultak be, aki a Bulgari hirdetéseinek immáron évek óta főszereplője és általában valóban meglehetősen kevés ruhát visel a fotókon.
A takarások miatt azonban gyakorlatilag semmi sem látható a színésznő testéből, ezúttal is leginkább csak a végtagjait csodálhatjuk, a többit táskák, illetve bébi oroszlánok fedik el. Talán pont ez volt a baj, a kölyökmacska volt a meztelenség poharában az utolsó csepp. Hiszen az olasz tévéműsorok például köztudottan annyira visszafogottak! (Vicc.)
Ráadásul, a divatipar hagyományainak megfelelően, a retusőrök oly mértékben túlzásba vitték a természetes körülmények között is csodaszép Julianne Moore digitális módosítását, hogy a képek sokkal inkább festményre emlékeztetnek, mint élethű fotográfiára.Vajon az olasz hatóságok ezt a képet is "nem megfelelőnek" minősítenék állampolgáraik és az ország látogatói számára?
-
Kanye West bemutatta magassarkú-kollekcióját »
-
Ezzel a távcsókolóval végleg eltűnnek a határok két szerelmes között (videó) »

Hozzászólások (1)
egyértelműen az oroszlánokra rágtak be - Velence szimbóluma a szárnyas oroszlán, az oroszlánkölykök, ahogy a Bulgari (gyönyörűséges) modelljének ölében dorombolnak ez biztosan kiverte a biztosítékot a büszke honatyáknál