hirdetés
Ma eddig: 1 cikk

Az Earth Wind & Fire új köntösben Magyarországon

372

Ki ne ismerné az Earth Wind & Fire-t, a 70-es és 80-as évek egyik legjelentősebb amerikai funky csapatát, amely annak idején két generáció kedvence is volt? Most ideje nosztalgiázni a Veszprémi Ünnepi Játékok segítségével.

Al McKay gitáros, aki 1973 és 1980 között volt a neves funky csapat tagja, a zenekarvezerő Maurice White mellett elsősorban zeneszerzőként, társszerzőként, valamint a legnagyobb EWF-slágerek megalkotójaként vált ismertté. McKay a megalkotója többek között a zenekar oly jellegzetes hangzásvilágának is. Nevéhez nem csak EWF- sikerszerzemények fúződnek, hanem ő jegyzi például a The Emotions "The Best of My Love" c. slágerét - mely a kor egyik legnépszerűbb dala volt-, az igazi elismerést pedig a Boogie Wonderland címû ugyancsak The Emotions-dal hozta meg számára.

A 80-as években McKay kivált az EWF-zenekarból, hogy több ideje maradjon kisfiára, akit egyedül nevelt, majd 10 évvel késõbb, a 90-es években megújult energiával tért vissza a zenei életbe. Néhány egykori EWF-zenésztársával új csapatot alapított: az LA All Stars név alatt futó együttes kezdetben csak néhány japán koncertre állt össze, később fantasztikus stúdiózenészekkel kiegészülve, az eredeti EWF-hangzásvilágot megtartva lassan kialakult az Al McKay gitárjátékára épülő új csapat, az ALMcKay All Stars.

hirdetés

A zenekar nem csak az eredeti Earth Wind & Fire zenei élményét nyújtja a közönségnek, de új távlatokat is megnyit az EWF-zenéjén belül. Fellépéseiken az egykori szupercsapat repertoárjából szemezgetve adják elő a legnépszerűbb slágereket - ugyanazt az érzést hozzák vissza koncertjeiken, melyet az EWF fenállása alatt érezhettek a rajongók. A világ legjobb zenészeit egyesítő csapat Al McKay-jel örök és elnyűhetetlen képviselője a R&B és a funky világának.

Forrás: veszpremfeszt.hu

A Veszprémi Ünnepi Játékokról további információt ide kattintva érhet el.

Az E.ON csoport 2004 óta támogatja a magyarországi fesztiválpaletta egyik valóban kiemelkedő eseményét, 2009 óta már főtámogatóként, a Veszprémi Ünnepi Játékokat.

Az öt napos fesztivál a hangszeres muzsika, a jazz és a könnyedebb stílus kedvelőinek nyújt igazi csemegét olyan világhírű külföldi és magyar művészek fellépésével, mint Chick Corea, Jose Cura, Komlósi Ildikó, az Earth Wind & Fire együttes és Khaled.

Az E.ON vezető energetikai vállalatcsoport elkötelezett támogatója a kultúrának, ezen belül külön hangsúlyt fektet a szolgáltatási területén megrendezésre kerülő kulturális események és fesztiválok támogatására. A Veszprémi Ünnepi Játékok kiemelkedő művészeti színvonalával, különleges helyszínével és hagyományteremtő törekvéseivel méltán része a cégcsoport által támogatott események sorának.

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X