Azok a szerencsétlen férfiak és a csodálatos nők
Szegény Freud, ha élne, talán már öngyilkos lett volna, miután kiderült, hogy mennyi hülyeséget hordott össze a nőkről. Persze ez nem feltétlenül azért van, mert Freud rossz szakember volt, inkább azért, mert férfi és mert nem szerette a nőket.
Az elmúlt évtizedekben a különböző tudományos területek kutatásai egyre többet foglalkoznak a nőkkel. Már tudhatjuk, bár a cégvezetők és a marketingesek még nem szívesen szembesülnek vele, hogy a nők a fogyasztói társadalom valódi urai. Az evolúciós kutatásoknak köszönhetően tudhatjuk, hogy minden magzat a női létből indul el és hogy a férfi, mint rendszer azért olyan sérülékeny egész élete során, mert jellegéből adódóan instabil. Ugyanebből kifolyólag (is) egészségesebbek, tartósabbak a nők – egyszerűen jobban ki vannak találva. Szóval Ádám bordája és a péniszirigység mind minimum ostoba tévedés volt, ha nem rosszindulatú hazugság. Genetikai kutatási eredmények egy bizonyos olvasata pedig már a férfiak hosszú távú eltűnésével riogat, csökken a spermaszám és satnyul az Y kromoszóma.
Minden bizonnyal a feminizmusnak köszönhető az is, hogy beindult a nemek biológiai különbözőségének kutatása, amely szintén jónéhány meglepő eredményt hozott már és hol vagyunk még a végétől. Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy bizonyos betegségek jellemzőbbek a nőkre vagy a férfiakra, de a rosszhírű, bár ettől még esetleg eredményes rasszspecifikus gyógyszerek és terápiák után megjelenhetnek a külön férfiak vagy nők számára készült terápiás javaslatok és pirulák is.
Louann Brizendine amerikai pszichiáter és neurobiológus új könyve, A női agy, amely valóban forradalmi szemléletű, ahogy a borítón áll, még több új információt tartalmaz a témával kapcsolatban, egyszerűen kihagyhatatlan darab. Brezendine a magzati kortól időskorig elemzi a női test és azon belül is leginkább a női agy működését, ami legalább olyan bénán hangzik, mint az általa alapított Női Kedély- és Hormonklinika neve, de az olvasó unalom helyett inkább egyik ámulatból a másikba esik.
A szerző saját klinikai gyakorlatának tapasztalatai és az összes menő, aktuális kutatás eredménye alapján vicces dologra jutott: a nőket a hormonjaik irányítják. Mintha eddig nem tudtuk volna. (Egyébként a férfiakat is, csak a tesztoszteronnak jobb a sajtója, mint az ösztrogénnek.) Az újdonságot nem az jelenti, hogy a hormonok rabjai vagyunk, hanem az, hogy pontosan mit is csinálnak velünk ezek a kis izék. Mert az egészen nyilvánvaló hangulatingadozások mögött valójában egy végletekig kifinomult eszköz áll, amely a női lét során mindig is biztosította a túlélést és a sikeres működést. Az egyik legkellemesebb felismerést a menstruációs ciklus agyra gyakorolt mellékhatása jelenti, az ösztrogén és a progeszteron változó szintjének köszönhetően ugyanis az agy minden hónapban megújul és felfrissül, ami pozitív hatással van a teljesítményére. Brizendine tudományosan igazolja a terhesség és a szoptatás alatti elbutulás érzését is, amellyel sok nőnek kell szembenéznie, várandósság alatt ugyanis - megint csak a hormonoknak köszönhetően - a női agy kisebb lesz. Bizonyos részei ugyan megnőnek, mások azonban összezsugorodnak, a szülés utáni hatodik hónapra azonban visszanyeri eredeti méretét és a kisbabának köszönhetően új szolgáltatásokkal bővül a kínálat. Csak hogy néhány érdekességet említsünk.
Sokan méltatják Brizendine valóban olvasmányos és könnyed stílusát, mi viszont túlságosan leegyszerűsítettnek éreztük a kis illusztrációs történeteket, de amerikai bestseller könyveknél ez sajnos kötelező elem. A fiúk, férfiak viselkedését és képességeit illető negatív megjegyzésekért sem voltunk oda, remélhetőleg őket következő könyvében, amely a férfi agyról szól, rehabilitálja a szerző. Mert bármilyen felszabadító is nőként Brizendine-t (és az evolúciós kutatási eredményeket) olvasni és hiába jelent elégtételt a férfi nem biológiai tökéletlensége a sok évszázadnyi elnyomás után, tudjuk, milyen sokat köszönhetünk a hímek instabilitásának és szélsőségeinek. Valójában úgy lenne tökéletes, ha miután a női nemet végre tökéletesen elismerik, később egyetlen könyvből tudhatnánk meg, miért is vagyunk olyanok, amilyenek. Ilyen csodálatosak – nemtől függetlenül.
-
A szakértők szerint ezzel a fegyverrel könnyedén túlélnénk egy zombitámadást (videó) »
-
A korábbinál is bőrdzsekisebb lett az új Converse cipő »
Forradalmi újítás a hajátültetésben! (x)
Ahol már nincs remény a hajhagymák újraélesztésére ott manapság már nem csak mágusok és varázslók vehetik fel a küzdelmet. Tovább »

Hozzászólások (5)
Jubei: hát, a tied is elég hisztisnek tűnt. Freud lenne a modern pszichológia atyja? Ha megnézed, jóval túltett Kádár Mónikán- ja, hogy neki lehetett? :D De ha túltett rajta, akkor minimum túltett kisebbrendűségi érzésben is. Mónika különben sem példálózott olyan durva dolgokkal, hogy a férfiak irigylik a nőktől a szülés képességét- ami a péniszirigységnél legalábbis reálisabb elgondolás lenne. Nem mintha én így gondolnám- csak szemléltetésképp. Aki pedig beszól erre, az csak alátámasztja amit írtam- "férfilogikátokból" KIINDULVA. :D
Ha troll lennék, akkor most biztosan levonnék következtetéseket Mónika ciklusára, valamint családi állapotára és nemi életére vonatkozóan, így viszont megelégedek a lenti érvekkel :)
Az első lépés, hogy a nők végre *elhiggyék* magukról hogy nem kevésbé értékesek a férfiaknál, és ne érezzék szükségét hogy bizonyítsanak. Akkor majd annak megfelelően is fognak bánni velük.
Mónika odáig elmegy az elvakultságában, hogy egy laikus senkiként lehülyézi a modern pszichológia atyját :D Mégis, ezek után kin fognak röhögni, Freudon, vagy Kádár Mónikán? :) Ne vicceljünk már...
Jobban ki vannak találva a nők, mert tovább élnek mint a férfiak? :) Ugyan már. Az élet értékét a hosszúsága adja meg?
A bibliai történetet ostoba tévedésnek, vagy rosszindulatú hazugságnak nevezi, amikor nem is érti? Mónika, könyörgöm, a bibliai történetek *szimbolikusak*, nem szó szerint értendők :D Hiába, egy újságíró csak az íráshoz ért, nem ahhoz amiről ír...
Méghogy a férfi instabil és szélsőséges... hiszen ez a cikk sem más mint egy alig leplezett női hiszti! :D
:DD Szánalmas dolog az alig leplezett péniszirigységet kiforgatott és félreértelmezett tudománnyal megideologizálni :) Ha a kedves Kádár Mónikának az volt a célja ezzel a cikkel, hogy kicsit kiegyenlítse a nemek megbecsülését, hát alaposan elrontotta. Ahhoz az objektív pártatlanság talajáról kellett volna a kérdést megközelíteni, hogy az ember elhiggye, nem a férfigyűlölet beszél belőle, hanem esetleg némi ráció. A támadó alapállás viszont önmagában is kisebbségi érzésre utal, hiába próbálta tompítani itt-ott a túlságosan is egyértelmű személyes véleményét. Hogy tekintse egy férfi egyenrangú partnerének azt a nőt, aki önmaga is kevésbé értékesnek gondolja magát nála? Mert ha nem így volna, nem vívna szélmalomharcot, és nem vetítené ki a nevetséges évszázados örökölt sérelmeit minden férfira. A mai férfiak értetlenül állnak ezzel az ámokfutással szemben.
Olvastam ezt a könyvet, szerintem nagyon sok olyan információ van benne, amitől megérted, hogy mi, miért és hogyan működik a nőben. Ahogy a cikkben is leírták..
De miért nem élvezhetjük ki azt, hogy most egy kicsit mi vezetünk? Miért kell egyből nagylelkűen -avagy bűntudatosan- óvakodni a férfiak megkritizálásától?
Ezt azért nem értem, mert ha el is hagyom, hogy minket meddig kritizáltak- ha jól belegondolok, olyan alapvetően ostoba álláspontokkal, mint hogy milyen rohadt idegesítő, meg gáz a menstruáció, amitől mi szenvedünk, nem ők- akkor sem gondolom, hogy tartós változást hoz az, ha azonnal rehabilitálunk mindenkit mindenért. Nem, nem. Vannak dolgok, amiknek fájdalmas a következményük. És abban egyetértek a cikk írójával, hogy nem kell alázni a férfiakat, de kétlem, hogy eljutottunk arra a pontra, ahol felismerik, érték, a női megbocsátás. Szerintük -még mindig- egyszerűen nincs miért megbocsátani.. khmm.